Végül egy plusz tipp azoknak, akiknél szintén a zöldségek örvendenek legkevesebb népszerűségnek. Főleg nyersen. Nálunk a lányok a levesben főtt zöldséget szívesen megeszik, de tudjuk, nyersen ropogósabbak és vitaminokban is dúsabbak.
Nekem a mártogatós vált be. A zöldségeket kis, vékony rudakra, szálakra szoktam aprítani. Paprika, sárgarépa, kígyóuborka, retek (sörretek vagy jégcsap retek), és egy tálkában mártogatós szószt kínálok mellé. (Pl. vacsorára, némi vajas kenyér vagy szendvics kíséretében.) Ez is növeli ám az elfogyasztott mennyiséget. Mert irtó jó móka mártogatni a finom szószba.
Kettőt, ami bevált, meg is osztok veletek. Az egyik téli hangulatú, meleg, krémes, a másik nyári, frissítő. De mindkettő bármikor készíthető, évszaktól függetlenül.
Aioli - krumplis majonéz
Hozzávalók egy befőttes üvegnyihez:
1 burgonya
6 gerezd fokhagyma
4 tojássárgája
3 csésze (6 dl) olaj
2 teáskanál só
1 púpozott mokkáskanál törött fehér bors (nekem feketével is jó lett)
A krumplit meghámozzuk, apró darabokra vágjuk, majd sós vízben puhára főzzük. Összetörjük (még melegen) vagy botmixerrel vagy robotgéppel, így krémes lesz, és hagyjuk kihűlni. Utána hozzáadjuk a tojássárgájákat. Az olajat fokozatosan (az első percben cseppenként, később bátrabban) adagoljuk hozzá és folyamatosan belekeverjük. Sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük az apróra vágott fokhagymát. Az egészet alaposan elkeverjük, majd egy zárható üvegbe tesszük.
Ez a szósz kiváló zöldségekhez, akár nyers, sült vagy párolt legyen az, de halhoz is jó, vagy pirítósra kenve.
A mennyiség nagyon nagy, így ha nem min. 5-6 tagú a család, javaslom elsőre csak a felét elkészíteni. Bár az aiolit hűtőbe téve egy hétig is el lehet tárolni!
Sajtos-tejfölös mártogatós
Egy müzlis tálnyihoz:
1 nagy pohár tejföl
ízlés szerinti mennyiségű, min. 5 dkg reszelt sajt (a trappista tökéletes)
só, bors
(Worchester szósz)
gerezdnyi fokhagyma zúzva vagy reszelve vagy apróra vagdalva
friss vagy szárított bazsalikom ízlés szerint
(esetleg petrezselyem zöldje, apróra vágva)
A dolgokat szépen a tálba tesszük és összekutyuljuk. És utána megkóstoljuk, hogy miből kell még. A sóval csak óvatosan, mert a sajtnak is sós az íze.
Jó étvágyat!
Ha nektek is van tuti mártogatós, vagy más gyereknél bevált receptetek, kérlek osszátok meg velünk, közkinccsé fogjuk tenni az oldalon!
2012. január 28., szombat
Kínáló - Étvágyserkentő, válogatósság csökkentő
Étvágyserkentő, válogatósság csökkentő
hatású az, ha a gyereket bevonjuk az étel elkészítésébe. Bebizonyított tény, hogy ha részt vesz egy fogás elkészítésében, akkor szívesebben is kóstolja meg azt. Egyszerűen az alkotás élménye miatt is.
Jamie Oliver azzal lopta be magát újra a szívembe, amikor egy időben elharapózott sztárszakácsságát arra használta fel, hogy forradalmasítsa az angol menzákat. A legellenállóbb hamburger- és pizzaevőket (az újra legkevésbé nyitott gyerekeket) külön gyűjtötte a konyhába, és együtt készítettek valami finomat. A gyerekek azt, aminek elkészítésében részt vettek, szívesen megkóstolták és meg is ették... Úgyhogy ha neki bevált, nekünk is érdemes kipróbálni!
Persze ehhez az is kell, hogy mi magunk is eltűrjük csemetéink lassabb tempóját, a szöszmötölését és ügyetlenkedését is akár. De nagyon is megéri beengedni őt a konyhába. A konyhában ugyanis sok hasznos ismeretet tanul már egész kicsinek is. Arról nem is beszélve mennyit ügyesedik a keze a keverésben, gyúrásban, hengergetésben és gömbölygetésben, nyújtásban és öntésben. Később a matematikát is könnyebb lesz tanulnia a mértékegységek és mennyiségek tekintetében, ha van köze a konyhához, ahol életszerűen elé tárul a feladat.
A másik ok, ami miatt érdemes beengedni őket a konyha világába, az az, hogy az ételekhez fűződő viszonyuk is megváltozhat előnyükre, ha engedjük, hogy megismerje azokat. Szagoltassuk meg vele a fűszereket, és amit lehet, kóstoltassunk meg vele, mert így tapasztalatot, élményt szerez, ami az étkezéshez fűződő kapcsolatát javítja. Már nem emlékszem pontosan, talán egy magazinban olvastam arról, hogy a franciák a gyerekeiket pont így szoktatják a különféle ételekhez és így alakul ki az a szinte szenvedélyesnek mondható gurmandság, ami a franciákat általában jellemzi - a jó ételek szeretete, és a jó ízlés.
Az egyik kedvenc filmem a Bella Martha (Mostly Martha), amiből Catherine Zeta-Jones és Aaron Eckhart főszereplésével készítettek remake-et Ízlések és pofonok címen. Bár én az eredetit egy fokkal jobb szeretem, mert Martina Gedeck mellett a tehetséges olasz színész, Sergio Castellito játszik (igen, ő az, aki Pio atyát is alakítja a Sugárzó Életek sorozat filmjében, vagy a főgonoszt a Narnya - Caspian herceg filmben...). A történet dióhéjban: Martha kiváló séf, de az életben nem túl sikeres, mert nincs receptje hozzá, hogyan csinálja. A főnöke csak akkor engedi dolgozni, ha terápiára jár egy pszichológushoz (ahol sem magáról, hanem ételekről beszél... :D ). Aztán feje tetejére áll az élete: meghal húga és kislányát, Linát Marthára hagyja. Lina gyászában nem eszik semmit. Míg a gyász alatt távol van, addig főnöke felvesz a konyhába egy olasz séfet, Mariot, aki pedig nem csak Martha jól szabályozott konyhájába visz életet és felfordulást, hanem később Martha és unokahúga életébe is...
Amiért mindezt leírom, az egy jelenet, ami mindkét filmben benne van és azon kívül, hogy megható, nagyon tanulságos is. Martha beviszi magával Linát a munkahelyére. És ott kolléganőjének panaszkodik arra, hogy a gyerek nem eszik semmit. Meghallja ezt Mario is, és el is tűnik, majd kisvártatva visszatér egy csokor bazsalikommal. Annál a félreeső pultnál, ahol a kislány ül, nekilát ahhoz, hogy egy kis paradicsomos tésztát készítsen, s kezdi azzal, hogy Linával megszagoltatja a friss bazsalikom leveleket (igen, nagyszerű étvágykeltő ennek a fűszernövénynek az aromája). Utána, megszórja az összevágott fűszernövénnyel a spagettit, amit látszólag magának készített, leül Lina mellé a pultra és elkezd jóízűen enni. Amikor bejön egy rendelés, a tálat a kislány kezébe nyomja, mondván, hagyjon neki is, és megy dolgozni. Lina, aki egész eddig figyelte őt a szeme sarkából, nem telik bele pár perc és már meg is kóstolja az ételt, majd folytatja, jóízűen... (A jelenet második felét itt tudjátok megnézni.)
Itt a dolgoknak nem csak az a lényege, hogy megszagolta a bazsalikomot, hanem az is, hogy a férfi magára hagyta Linát. Nem volt a figyelem középpontjában, és lopva, titokban szívesebben kezdett enni, mint amikor nyilvános elvárások voltak felé.
Persze lesznek mindig olyan gyerekek, akik kivételek, és bármit próbál ki az ember, akkor sem esznek. Ilyen egyik csoporttársunk az oviban. Ha van kedve hozzá eszik, ha nincs, semmivel nem lehet rávenni. Hiába főz együtt a papával, hiába bármilyen taktika... Ez van. De azért eszik néha...
hatású az, ha a gyereket bevonjuk az étel elkészítésébe. Bebizonyított tény, hogy ha részt vesz egy fogás elkészítésében, akkor szívesebben is kóstolja meg azt. Egyszerűen az alkotás élménye miatt is.
Jamie Oliver azzal lopta be magát újra a szívembe, amikor egy időben elharapózott sztárszakácsságát arra használta fel, hogy forradalmasítsa az angol menzákat. A legellenállóbb hamburger- és pizzaevőket (az újra legkevésbé nyitott gyerekeket) külön gyűjtötte a konyhába, és együtt készítettek valami finomat. A gyerekek azt, aminek elkészítésében részt vettek, szívesen megkóstolták és meg is ették... Úgyhogy ha neki bevált, nekünk is érdemes kipróbálni!
Persze ehhez az is kell, hogy mi magunk is eltűrjük csemetéink lassabb tempóját, a szöszmötölését és ügyetlenkedését is akár. De nagyon is megéri beengedni őt a konyhába. A konyhában ugyanis sok hasznos ismeretet tanul már egész kicsinek is. Arról nem is beszélve mennyit ügyesedik a keze a keverésben, gyúrásban, hengergetésben és gömbölygetésben, nyújtásban és öntésben. Később a matematikát is könnyebb lesz tanulnia a mértékegységek és mennyiségek tekintetében, ha van köze a konyhához, ahol életszerűen elé tárul a feladat.
A másik ok, ami miatt érdemes beengedni őket a konyha világába, az az, hogy az ételekhez fűződő viszonyuk is megváltozhat előnyükre, ha engedjük, hogy megismerje azokat. Szagoltassuk meg vele a fűszereket, és amit lehet, kóstoltassunk meg vele, mert így tapasztalatot, élményt szerez, ami az étkezéshez fűződő kapcsolatát javítja. Már nem emlékszem pontosan, talán egy magazinban olvastam arról, hogy a franciák a gyerekeiket pont így szoktatják a különféle ételekhez és így alakul ki az a szinte szenvedélyesnek mondható gurmandság, ami a franciákat általában jellemzi - a jó ételek szeretete, és a jó ízlés.
Az egyik kedvenc filmem a Bella Martha (Mostly Martha), amiből Catherine Zeta-Jones és Aaron Eckhart főszereplésével készítettek remake-et Ízlések és pofonok címen. Bár én az eredetit egy fokkal jobb szeretem, mert Martina Gedeck mellett a tehetséges olasz színész, Sergio Castellito játszik (igen, ő az, aki Pio atyát is alakítja a Sugárzó Életek sorozat filmjében, vagy a főgonoszt a Narnya - Caspian herceg filmben...). A történet dióhéjban: Martha kiváló séf, de az életben nem túl sikeres, mert nincs receptje hozzá, hogyan csinálja. A főnöke csak akkor engedi dolgozni, ha terápiára jár egy pszichológushoz (ahol sem magáról, hanem ételekről beszél... :D ). Aztán feje tetejére áll az élete: meghal húga és kislányát, Linát Marthára hagyja. Lina gyászában nem eszik semmit. Míg a gyász alatt távol van, addig főnöke felvesz a konyhába egy olasz séfet, Mariot, aki pedig nem csak Martha jól szabályozott konyhájába visz életet és felfordulást, hanem később Martha és unokahúga életébe is...
Amiért mindezt leírom, az egy jelenet, ami mindkét filmben benne van és azon kívül, hogy megható, nagyon tanulságos is. Martha beviszi magával Linát a munkahelyére. És ott kolléganőjének panaszkodik arra, hogy a gyerek nem eszik semmit. Meghallja ezt Mario is, és el is tűnik, majd kisvártatva visszatér egy csokor bazsalikommal. Annál a félreeső pultnál, ahol a kislány ül, nekilát ahhoz, hogy egy kis paradicsomos tésztát készítsen, s kezdi azzal, hogy Linával megszagoltatja a friss bazsalikom leveleket (igen, nagyszerű étvágykeltő ennek a fűszernövénynek az aromája). Utána, megszórja az összevágott fűszernövénnyel a spagettit, amit látszólag magának készített, leül Lina mellé a pultra és elkezd jóízűen enni. Amikor bejön egy rendelés, a tálat a kislány kezébe nyomja, mondván, hagyjon neki is, és megy dolgozni. Lina, aki egész eddig figyelte őt a szeme sarkából, nem telik bele pár perc és már meg is kóstolja az ételt, majd folytatja, jóízűen... (A jelenet második felét itt tudjátok megnézni.)Itt a dolgoknak nem csak az a lényege, hogy megszagolta a bazsalikomot, hanem az is, hogy a férfi magára hagyta Linát. Nem volt a figyelem középpontjában, és lopva, titokban szívesebben kezdett enni, mint amikor nyilvános elvárások voltak felé.
Persze lesznek mindig olyan gyerekek, akik kivételek, és bármit próbál ki az ember, akkor sem esznek. Ilyen egyik csoporttársunk az oviban. Ha van kedve hozzá eszik, ha nincs, semmivel nem lehet rávenni. Hiába főz együtt a papával, hiába bármilyen taktika... Ez van. De azért eszik néha...
Kínáló - Tálalás
Horror vacui a tányéron
Észrevettétek már, hogy a gyerekeken inkább páni félelem, mintsem izgalom lesz úrrá, ha egy teljesen telepakolt tányért teszünk elé? Ránéz és azt gondolja: te jó ég, ezt mind meg kell ennem?! És épphogy csipeget ezt-azt belőle. Amíg nekünk megnyugtató telepakolni a kistányért, addig nekik egyáltalán nem az. Néha azt is nehéz megállapítani, mennyi egy gyerek rendes adagja, mennyit kellene ennie.
Nekem sokat segített, hogy édesanyám dadusként dolgozik egy óvodában és ő elmondta, hogy kb. egy fél karéj kenyért a rendes adagja egy ovis kisgyereknek. És azt is még félbe szokták vágni és úgy kínálják. Az oviból sok jó ötletet lehet gyűjteni. Főleg, ha ti is megfigyeltétek már azt, hogy mennyivel jobban eszik azóta, amióta óvodás.
Persze egy kisebb gyereknél ez a rendes adag sok mindentől függ. És nagyban gyerekfüggő. Mégis. Amikor egy kicsi még a szegélyét se látja a tányérnak, annyira sok minden van rajta (pedig csak egy kis kenyeret meg zöldséget raktunk rá...), akkor kedvetlenebbül nyúl hozzá.
Akkor mi erre a megoldás? "A kevesebb több" elvét követni. Inkább kelljen neki kétszer tenni, mint a maradékokat eszegetni utána. Indítsunk kevesebbel, pl. négy nyolcad paradicsom és egy negyed karéj kenyér...
De van egy másik megoldás is. Igaz, ez ránk nézve, akik mosogatunk, kissé megterhelőbb, de megéri az áldozatot. A kulcsszó: svédasztal. Nálunk tökéletesen beválik. A gyerek elé üres tányér kerül, a zöldségfélék és megkent szendvicsek külön tányérokon hevernek, és ki-ki annyit vesz, amennyi jól esik. Állítom, nagyságrendekkel merészebben vesznek mindenből.
Apró falatok
A svédasztal mellett nekem az aprózás szokott még kapóra jönni. Nem mindig van kedvem nekem se terülj-terülj asztalkámat varázsolni. De sokkal nagyobb arányú fogyasztást lehet biztosítani azzal, ha apró falatokban adjuk az ételt, pl. a kenyeret katonák formájában...
Van olyan gyümölcs, amit szintén érdemes így kínálni. Míg az alma néha jobban fogy egészben, ahogy a felnőttek is eszik, addig a barack centinyi kockákban fogy jobban, fogpiszkálóra vagy kis villára szúrva... Amúgy a játékos villázgatás vagy fogpiszkálózás a szendvicskatonáknál is beválik.
Svédasztalhoz is sokszor szoktam csinálni apró szendvicseket. No nem, nem aprítom fel a kenyereket katonákra, hanem inkább kiflit, vagy zsemlét karikázok és azt kenem meg. Gyerek barátabb nagyságú adagok kerülnek így a csemeték orra elé.
A sajt pedig olykor sokkal vonzóbb, ha lereszelve kerül a tányérra, mint szeletben...
Tálalási fortélyok
Nem rég láttam egy műsorban a Spektrumon (Tények a tányéron), mennyit jelent a felnőtteknek is az, milyen környezetben, milyen tálalással esznek meg ételeket, és bizony, a jobb és szebb tálalású étel jobban is ízlett nekik. A gyerekek pedig ezzel ugyanígy vannak! Kell a szép tányér, a szalvéta, a hangulatos díszítés legalább ünnepekkor. De elkél a tányéron is némi laza esztétika.
Ha érdekesen daraboljuk fel a zöldséget, máris újként tekint rá. És nagyon jó dolog mosolygó arcot eszegetni a tányérról. Minél sokszínűbb és színesebb egy-egy fogás, annál kívánatosabb. Pl. múltkor néhány szép zöld salátalevelet tettem a feldarabolt zöldségek alá. Ettől a zöldségek is színesebbnek tűntek. Nagyobbik lányom pedig, aki fejes salátát eddig csak babakorában evett, megkérte, hogy megkóstolhassa. Nem volt tőle ugyan elragadtatva, de mégis megdicsértem azért, mert kipróbált valami újat. Ragyogott az örömtől...
Pimpától is hallottam egy nagyon jó tálalós sztorit. Attól félve, hogy lánya nem eszi meg a spenótot, tojásból és más dolgokból arcot kanyarított rá. Azóta a spenót a nagy kedvenc... :D
Elő lehet venni a süti kiszúrókat is, és a sajtot vagy a szendvicset érdekesebbé tenni alakjukkal.
A lényeg az, hogy néha frissítsünk a megszokásokon. Nem várja tőlünk senki az állandó brillírozást...
A szomszéd sárgarépája mindig sárgább...
Ha mi eszünk valamit, sokszor kinézik a falatot a szánkból az apróságok. Használjuk ki ezt is!
Családi TV nézés közben lehet a családi rágcsa némi szépen felaprított zöldség, gyümölcs, amiből mindannyian vehetünk és veszünk is. Tapasztalatom szerint egy-két szelettel több alma vagy narancs fogy, ha meg van szórva egy kis marék dióval vagy más olajos maggal...
Rachel Allen műsorában (TV Paprika) pedig kiváló zöldséges rágcsa tippet láttam: gumós zöldségeket (cékla, zeller meg talán édesburgonya volt...) vékony szeletekre reszelt, és kiterítette őket egy tepsin, minimális olíva olajjal megspriccelve. Addig sütötte őket, míg finom ropogós chips nem lett belőlük... Szerintem jó alternatíva a zacskós-ízfokozós chipsek helyett...
Néha szoktam csinálni olyat, hogy olyasmit, amit a gyerekek nehezebben esznek meg, én rakok a tányéromra. És néha be is válik. Csak azért, mert ők nem kaptak, úgy gondolják, nekik is jár... Így jártam a salátaleveles szendviccsel is. Kisebbik lányom a saját sima szendvicsére követelte a salátát... ;-)
Észrevettétek már, hogy a gyerekeken inkább páni félelem, mintsem izgalom lesz úrrá, ha egy teljesen telepakolt tányért teszünk elé? Ránéz és azt gondolja: te jó ég, ezt mind meg kell ennem?! És épphogy csipeget ezt-azt belőle. Amíg nekünk megnyugtató telepakolni a kistányért, addig nekik egyáltalán nem az. Néha azt is nehéz megállapítani, mennyi egy gyerek rendes adagja, mennyit kellene ennie.
Nekem sokat segített, hogy édesanyám dadusként dolgozik egy óvodában és ő elmondta, hogy kb. egy fél karéj kenyért a rendes adagja egy ovis kisgyereknek. És azt is még félbe szokták vágni és úgy kínálják. Az oviból sok jó ötletet lehet gyűjteni. Főleg, ha ti is megfigyeltétek már azt, hogy mennyivel jobban eszik azóta, amióta óvodás.
Persze egy kisebb gyereknél ez a rendes adag sok mindentől függ. És nagyban gyerekfüggő. Mégis. Amikor egy kicsi még a szegélyét se látja a tányérnak, annyira sok minden van rajta (pedig csak egy kis kenyeret meg zöldséget raktunk rá...), akkor kedvetlenebbül nyúl hozzá.
Akkor mi erre a megoldás? "A kevesebb több" elvét követni. Inkább kelljen neki kétszer tenni, mint a maradékokat eszegetni utána. Indítsunk kevesebbel, pl. négy nyolcad paradicsom és egy negyed karéj kenyér...
De van egy másik megoldás is. Igaz, ez ránk nézve, akik mosogatunk, kissé megterhelőbb, de megéri az áldozatot. A kulcsszó: svédasztal. Nálunk tökéletesen beválik. A gyerek elé üres tányér kerül, a zöldségfélék és megkent szendvicsek külön tányérokon hevernek, és ki-ki annyit vesz, amennyi jól esik. Állítom, nagyságrendekkel merészebben vesznek mindenből.
Apró falatok
A svédasztal mellett nekem az aprózás szokott még kapóra jönni. Nem mindig van kedvem nekem se terülj-terülj asztalkámat varázsolni. De sokkal nagyobb arányú fogyasztást lehet biztosítani azzal, ha apró falatokban adjuk az ételt, pl. a kenyeret katonák formájában...
Van olyan gyümölcs, amit szintén érdemes így kínálni. Míg az alma néha jobban fogy egészben, ahogy a felnőttek is eszik, addig a barack centinyi kockákban fogy jobban, fogpiszkálóra vagy kis villára szúrva... Amúgy a játékos villázgatás vagy fogpiszkálózás a szendvicskatonáknál is beválik.
Svédasztalhoz is sokszor szoktam csinálni apró szendvicseket. No nem, nem aprítom fel a kenyereket katonákra, hanem inkább kiflit, vagy zsemlét karikázok és azt kenem meg. Gyerek barátabb nagyságú adagok kerülnek így a csemeték orra elé.
A sajt pedig olykor sokkal vonzóbb, ha lereszelve kerül a tányérra, mint szeletben...
Tálalási fortélyok
Nem rég láttam egy műsorban a Spektrumon (Tények a tányéron), mennyit jelent a felnőtteknek is az, milyen környezetben, milyen tálalással esznek meg ételeket, és bizony, a jobb és szebb tálalású étel jobban is ízlett nekik. A gyerekek pedig ezzel ugyanígy vannak! Kell a szép tányér, a szalvéta, a hangulatos díszítés legalább ünnepekkor. De elkél a tányéron is némi laza esztétika.
Ha érdekesen daraboljuk fel a zöldséget, máris újként tekint rá. És nagyon jó dolog mosolygó arcot eszegetni a tányérról. Minél sokszínűbb és színesebb egy-egy fogás, annál kívánatosabb. Pl. múltkor néhány szép zöld salátalevelet tettem a feldarabolt zöldségek alá. Ettől a zöldségek is színesebbnek tűntek. Nagyobbik lányom pedig, aki fejes salátát eddig csak babakorában evett, megkérte, hogy megkóstolhassa. Nem volt tőle ugyan elragadtatva, de mégis megdicsértem azért, mert kipróbált valami újat. Ragyogott az örömtől...
Pimpától is hallottam egy nagyon jó tálalós sztorit. Attól félve, hogy lánya nem eszi meg a spenótot, tojásból és más dolgokból arcot kanyarított rá. Azóta a spenót a nagy kedvenc... :D
Elő lehet venni a süti kiszúrókat is, és a sajtot vagy a szendvicset érdekesebbé tenni alakjukkal.
A lényeg az, hogy néha frissítsünk a megszokásokon. Nem várja tőlünk senki az állandó brillírozást...
Ha mi eszünk valamit, sokszor kinézik a falatot a szánkból az apróságok. Használjuk ki ezt is!
Családi TV nézés közben lehet a családi rágcsa némi szépen felaprított zöldség, gyümölcs, amiből mindannyian vehetünk és veszünk is. Tapasztalatom szerint egy-két szelettel több alma vagy narancs fogy, ha meg van szórva egy kis marék dióval vagy más olajos maggal...
Rachel Allen műsorában (TV Paprika) pedig kiváló zöldséges rágcsa tippet láttam: gumós zöldségeket (cékla, zeller meg talán édesburgonya volt...) vékony szeletekre reszelt, és kiterítette őket egy tepsin, minimális olíva olajjal megspriccelve. Addig sütötte őket, míg finom ropogós chips nem lett belőlük... Szerintem jó alternatíva a zacskós-ízfokozós chipsek helyett...
Néha szoktam csinálni olyat, hogy olyasmit, amit a gyerekek nehezebben esznek meg, én rakok a tányéromra. És néha be is válik. Csak azért, mert ők nem kaptak, úgy gondolják, nekik is jár... Így jártam a salátaleveles szendviccsel is. Kisebbik lányom a saját sima szendvicsére követelte a salátát... ;-)
Kínáló - Bevezető
Hadd gondoljam tovább veletek egyik első témáját, az evést.
Nálunk is úgy alakult, hogy egy ideig elnéztük, hogy bizonyos ételféleségekből a gyerekek szívesebben evett, míg másokat hanyagolt, és boldogok voltunk, ha evett egyáltalán, főleg a kétéves kori általános étvágytalanság idején. Ám megfontoltam, amit Jo írt arról, hogy bizony újra és újra kínálgassam őket. És ennek más logikus alapja is van, amit mindnyájan ismerünk: a gyerek ízlése napról napra változik 2-3 éves korában. Amit előző nap megevett, arra másnap rá se tud nézni. Ami előző nap még nem volt finom, másnap lehet, más osztályzatot kap.
Mifelénk általában a zöldségfélék vannak általános hátrányban a fehérjeforrásokkal és a szénhidráttartalmúak közül egy jó párral szemben (értsétek: tészta minden mennyiségben, de a kenyérfélék kevésbé, a tömény cukrosak sem nagyon jellemzőek), a gyümölcsök még épp tartják magukat, és szerencsére az édességek nem túlzottan kerültek előtérbe. Plusz ehhez hozzá tartozik, hogy nálunk óvodás kortól a fél tányér, kétévesen pedig a két falat a minimum étkezési követelmény - teszem ezt azért, mert mindkét gyerek küzd az evéssel, főleg a nagyobbik, és nem akarom, hogy megutálják az evést. Persze nagyon jónak tartom másoknál az egész tányérnyit tessék megenni dolgot is - ha beválik. Hiszen a pazarlás elkerülését én is jónak tartom, és ez a szülőknek biztonságérzetet ad, a gyerek fix mennyiséget megevett az ételből - éhen már nem hal. :D Ti mit tartotok követendőnek?
Az én tapasztalatom azonban - nálunk - nem ezt erősíti meg. Sőt, én magam sem szeretem degeszre enni magam, megállok ott, ahol még kellemes a dolog. És ha ez két falat tányéron maradását jelenti, akkor is. Ha én ezt teszem, akkor a gyerekeimtől sem várhatom az ellenkezőjét, mert én ilyen példát adok, legalább férjem ellensúlyoz - ő megeszik mindent, amit a tányéron talál. :D
Szóval, mit lehet ezzel kezdeni? Hogyan lehet rávenni a gyerekeket, hogy egyenek meg olyasmit is, amire elsőre ránézve nemet mondanak? Vagy növelni azon élelmiszerek fogyasztását amik hátrányban vannak? Esetleg mit lehet tenni, hogy több kedvük legyen enni?
Nos, én megírom most néhány bejegyzésben az én ötleteimet a saját családi helyzetünkre, és kérlek benneteket, ti is tegyetek így! Mert nagyon kíváncsiak vagyunk arra, ti hogy csináljátok! Hogyan veszitek rá a lurkókat az evésre? Vagy bizonyos ételek fogyasztására... Szerintem sok hasznos ötlettel gazdagodhatunk mindnyájan. (Hisz ez idáig is így volt.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)