2010. december 26., vasárnap

Jókívánságok

Hadd kívánjunk nektek Áldott Karácsonyi Ünnepeket (még ha utólag is) és Kegyelmekben gazdag Boldog Új Esztendőt!

A szerkesztőség :-)))

2010. december 19., vasárnap

Advent

Bocsánatot kérek mindnyájatoktól, hogy csak most írom le ezeket a gondolatokat!
Engesztelésül hadd következzék egy kis hangulatkeltő, témába vágó dal a YouTuberól, Borka Zsolt: Advent c. dala az Imperfectum együttes előadásában:



És most következzék néhány sor az Adventről.

"A várakozás egy lánc, amely minden örömünket összeköti."

Az Advent elnevezés az Adventus Domini, az "Úr eljövetele" latin kifejezésből ered. És az egyházi év kezdetén lévő karácsonyváró időszakot jelöli. Ez az az idő, amit régen Kisböjtnek is neveztek. Ilyenkor szokás volt a Nagyböjthöz hasonlóan böjttel, imával és jócselekedetekkel készülni a Megváltó közeli érkezésére. Ezt az Egyház mai napig őrzi, mind szimbólumaiban, mind jelentőségében. A keresztények két legnagyobb ünnepe közül a Karácsony az első, és ez pedig a készületi időszak. Az Úr eljövetelének két féle megnyilvánulását várjuk tehát: várjuk kisgyermek képében, emlékezvén születésére, és várjuk őt az idők teljességében, amikor az Emberfia eljön az ég felhőin. Ma is szokás Jézus születésnapjára jócselekedetekkel és imával készülni.
Az adventi időszak egy vasárnapi nappal kezdődik, és összesen négy vasárnapot ölel fel, a karácsony előtti négy vasárnapot. Ilyenkor az evangéliumban, különösen a második vasárnapiban, Keresztelő Szent János tűnik fel előttünk, aki előkészíti a Messiás eljövetelét.
"... a pusztában kiáltónak szava:
'Készítsétek az Úr útját, 
tegyétek egyenessé ösvényeit'." (Mk 1,3)
A mi dolgunk is ebben az időszakban ez, előkészíteni a szívünket, hogy a Megváltó karácsonykor megszülethessen bennünk.
Az adventi időszakban szokás hajnalban rorate misére menni. Ez a korai mise erénygyakorlatra sarkall. A rorate elnevezés egy ilyenkor szokásos énekből származik:
Rorate coeli de super,
et nubes pluant justum.
Vagyis:
Harmatozzatok, magasságos egek,
s a felhők hozzák az Igazat.


Rorate coeli c. adventi gregorián ének latinul:




Az adventi készület részeként szokás ilyenkor adventi koszorút készíteni, és minden vasárnap egy-egy gyertyával többet meggyújtani.
Az eredeti hagyomány szerint a koszorú zöld ágakból készül, és négy gyertya van rajta, három lila és egy rózsaszín, vagy pedig a gyertyák mind fehérek, s a mellettük lévő szalagok rózsaszín és lilák. A színeknek itt fontos a szerepe: a zöld a remény, az örökzöld ág az örökkévalóság szimbóluma, a lila a bűnbánat (böjti időszakok) színe, a rózsaszín az örömé. A szokás szerint a harmadik vasárnap az öröm vasárnapja, melyen már előre örülünk a közelgő ünnepnek, s ezért a harmadik gyertya rózsaszín.
A gyertyagyújtáshoz itt találtok éneket az oldalunkon.
Az adventi koszorú eredetéhez több minden is tartozik. Egy német lelkészhez fűződik kerek formája. Johann H. Wichern 1839-ben készítette el. Ő egy nagy kocsikerékre 24 gyertyát tett, s naponta gyújtott meg egyet karácsonyig. Ebből alakult ki a négy vasárnapot jelképező négy gyertyás koszorú. A katolikus hagyományok között van egy ennél régebbi gyökerekre visszatekintő változat is, a kereszt alakú adventváró. A kereszt négy végén voltak a gyertyák. Ezért szokás mai napig kereszt alakban meggyújtani a gyertyákat (persze szokás az óramutató járásának irányában körben is meggyújtani).

Ismét egy szépséges adventi ének az adventi liturgiákból, modernebb köntösben. Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő - Imperfectum együttes:



Kívánok mindegyikőtöknek Áldott Adventi Készületet (már amennyi maradt belőle :-) ) és Boldog Karácsonyt!

2010. december 2., csütörtök

Mindenki sütije :)

KARÁCSONYI SÜTEMÉNY

Hozzávalók és elkészítés:

Végy 1 kg meleg szeretetet,
szitáld át a türelem szitáján,
nehogy pletykamag kerüljön bele
Adj hozzá egy liter bátorságot,
3 dl szorgalmat és 1 dl jóságot
Gyúrd össze 1 tojásnyi kedvességgel,
és takard be tiszta jókedvvel
Ha megkelt, süsd meg a kitartás tüzénél.
Szórd meg vidám mosollyal,
és tegyél rá pár csepp megfontolást.
Aztán vágd fel sok-sok darabra,
hogy mindenkinek jusson belőle,
aki szeretetre éhes.