2014. október 5., vasárnap

Vendégünk a konduktor



Augusztusi baba-mama klubunkon vendégünk volt Pálinkásné Vígh Andrea konduktor és babaúszás oktató. Első hallásra kicsit furcsa lehet ki is az a konduktor! Biztos van olyan, akinek ez a szó nem sokat mond, mert nem találkozott vele. A konduktor a sérült idegrendszerű gyerekek mozgásterápiáját, nevelését végzi. Speciális módszerekkel, csoportos mozgásterápia keretében fejleszti a mozgássérült gyerekek mozgásfunkcióit, (pl. járásra, fogásra, kapaszkodásra stb. tanítja őket). A konduktor feladata összetett és minden korcsoportra kiterjed. Alábbiakban az előadás vázlatát megjegyzésekkel kiegészítve közöljük.

CSECSEMŐFEJLŐDÉS   

 Magzati kor
Már az anyai méhben megfigyelhető a gyermek mozgása, annak fejlődése. A 7,5 hetes magzat már reflexes mozgást végez, 9 hetesen pedig már az inger felé mozdul, száját tátja, már a magzatvizet is nyeli. Így alakul ki a szopóreflex is, ami születés után nagyon fontos. Főként, hogy innentől kezdve elsősorban a száján keresztül ismeri meg a világot, hisz mindent megkóstol, megízlel. Fontos, hogy minél többet szoptassuk a gyermeket, illetve ha nem tudunk szoptatni, akkor hagyjuk, hogy a cumisüveggel, cumival is kiélhesse a szopó reflexet a gyermek: szánjunk rá elég időt, ne siettessük. Ha megfelelő inger érte a gyermeket, akkor lesz kiegyensúlyozott.
A 8. héttől érzékel a gyerek, érzi a simogatást, külső ingereket, mely befolyásolja a nyak, a végtagok, szemmozgató izmok működését. Az inger irányába fordul, vagy éppen elhúzódik. Kialakul a vesztibuláris rendszer – vagyis az egyensúlyi rendszer. Képes össze-vissza forogni a magzatvízben, orientációt végez. Ez alapján áll be a fejfekvés. Már ilyenkor komoly feladatokat gyakorol a kicsi, hisz ezekből a mozgásokból fog tudni később forogni, tárgyak után nyúlni és azokat elérni, így erősödik az izomtónusa. Később ennek a tanulási folyamatokban nagyon fontos szerepe lesz.
A magzat képes már az anyaméhben is látni, fény felé fordulni, a hangokat hallani. Az erős hangoktól megijed, ilyenkor van, hogy megmerevedik a gyermek és nem mozog, vagy heves mozgolódásba kezd.

 Újszülött kor            
Már az első pillanatok is számítanak, nem mindegy hogyan születik meg a baba. Egy császármetszéssel született babánál kimarad az a súrlódó, érintő hatás, ami a természetes úton érkező babáknál megvan. (megfigyelhető, hogy a császáros babák jobban szeretnek hason feküdni, mint háton). Ezt az érzést meleg gyapjútakaróba csavarva pótolhatjuk, akárcsak a koraszülött babáknál is, ahol a fejlődésüket segíthetjük általa.                   
       A) Elemi mozgásminták
  • Veleszületett, vagyis a magzati élet során alakul ki: bizonyos ingerre mindig ugyanaz a válasz, akaratlan mozgás, sok izomcsoport vesz részt, nem koordinált mozgás
B) Csecsemőkori reflexek
  • Életmentés a fő szerepük
  • Szopó-reflex, búvár-reflex, stb.
Ezek a reflexek idővel tudatos mozgássá válnak, leépülnek, átalakulnak,  ezért fontos a mozgásfejlődés minden egyes lépcsőfoka meglegyen.
Fontos ,hogy ne maradjon ki:
  • szopás, akár cumisüvegből is! Minél tovább szopik, annál jobb.
  • gyakori pelenkázás (forgatás). Sokat mozgassuk a gyermekünket, ezzel a forgást is elősegítjük, hogy könnyebb legyen neki elsajátítani.
  • hason-háton fekvés váltogatása
  • kontaktus a szülő testével –bőrkontaktus: ez a legelső, amivel születés után találkozik a gyermek (hordozó kendő használata)
  • Javasolt a babaúszás 3 hónapos kortól, ill.  babamasszázs, „baba-mama torna”
Szenzoros integráció
A szenzoros integráció egy normál idegrendszeri folyamat, lényege az érzékelések rendezése, a tanuláshoz a legfontosabb ennek a megfelelő működése.
A folyamat az anyaméhben kezdődik, amikor a magzat érzékeli az anya mozgásait, rendezi a saját testből, gravitációból, látásból, hallásból érkező információkat. A későbbiekben is nagyon fontos információkat kap, melyre a mozgása által válaszol.
(pl. olvasás: szemizom-nyakizom, meg kell tanulni, hogy olvasás során csak a szemünkkel követjük a betűket és nem egész testtel mozgunk.  Fül /belső fül - vesztibuláris rendszer/ komplex integrációja – mely az egyensúlyozás miatt is fontos)
Zavarai: megkésett, vagy túl gyors mozgásfejlődésben is mutatkozhat:
  • csecsemő nem fordul meg, nem emeli fejét,
  • nem kúszik, nem mászik,
  • nem ül, nem áll, vagy túl korán, túl gyorsan
  • ügyetlen, lassú,
  • izmai nem megfelelően működnek,
  • meglassúbbodott beszédfejlődés,
  • szem-kéz koordináció zavara
  • hiperaktivitás, figyelemzavar, magatartás problémák
  • hárítás,
  • önkontroll problémák, beilleszkedési problémák, tanulási problémák
Mindkét agyféltekét megfelelő ingereknek kell érnie ahhoz, hogy az integrációjuk végbemenjen. A folyamat hasonló egy piramis építéséhez, ahol ha egy kő kimarad, nem lesz megfelelően stabil az építmény. Az első építőkövek a kúszás és mászás, végül ebből alakul ki a  megfelelő olvasási írástanulási képesség is.
A megfelelő mozgásfejlődést-  végül is a tanulást segítik:
  • hintázás
  • pörgés
  • ugrálás
  • fejjel lefelé lógás – szigorúan felügyelet mellett
  • mondókázás, éneklés, ritmus /hangszerekkel is/
  • kézügyességet fejlesztő játékok /gyöngyözés, magok válogatása, pörgettyű forgatása – ami a ceruzafogást is gyakoroltatja/
Vendégünk egy speciális úszásoktató programról beszélt, ennek előnyeit soroljuk fel alább. A Stoller babaúszás egy speciális program, amelyet kifejezetten kisgyermeknek fejlesztettek ki.  A babaúszás célja, előnye:  
  • Kóros tartás megelőzése
  • Fejtartások javítása
  • Reflexek leépítése
  • immunerősítés
  • szülő-gyermek kapcsolat erősítése
  • közös, örömteli program sok énekkel, mondókákkal
  •  Izomerősítő és Izomlazító hatása is van  
   Nem mozgásos területeket is fejleszt
  • Színek, formák
  • Figyelem erősítése
  • Szem-kéz, szem-láb koordináció
  • Térbeli tájékozódás
  • Szociális képességek erősítése
  • Szemmozgások
  • Finommanipuláció
A konduktor neve, elérhetősége:

Pálinkásné Vigh Andrea
konduktor-tanító, babaúszás oktató, szenzoros terapeuta
Bővebb információk:
http://babauszas-andi.hu                                                                                   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése